Hatodik fejezet Irresistible

Perfect

Kathleen Lindsey Holmes

"You're so far away, baby. And I can't breathe anymore."

 Talán nem a legjobb ötlet hajnali kettőkor a csípős londoni hidegben haza gyalogolni egy apró fehér toppban és farmerben. Talán az sem tartozik a legjobb ötleteim közé, hogy a rövidebb de análl sötétebb útvonalat választom eme szívmelengető túrához. És ezer százalékig biztos, hogy a mögöttem feltűnő reflektorfények hatására kezdek el remegni és nem a hideg miatt.
Az autó egyre közelebb ér hozzám mire megszaporázom a lépteim és már éppen azon vagyok, hogy rohanni kezdek amikor egy ismerős hang megállít.
 - Katy?
A hangja döbbent-ijedt csengésére elmosolyodom és már picit nyugodtabban fordulok a már lépésben araszoló autó felé. Teljesen elhülve néz rám, mintha nem akarna hinni a szemének, majd amikor félénken ráköszönök leállítja mellettem az autóját és kipattan belőle. Bizonytalanul torpanok meg, a karomat dörzsölgetem és szorongva nézek a felém közeledő srácra. Fekete kapucnis pulcsit visel, amit lépés közben ragad meg és húz át a fején, hogy aztán mellém lépve a vállamra teríthesse. Az ujjbegyei meztelen karomhoz érnek, a hideg ellenére is felforrósodik a bőröm ott ahol hozzám ért.
 - Mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdezi, az arcán édesen keveredik a meglepettség és az aggodalom. Muszáj mosolyognom.
Tisztán kiül az arcára mit gondol és amikor belenézek gesztenyebarna szemeibe egy pillanatra elfelejtem mennyire fázom is valójában. Ő azonban nem felejtkezik el róla, helytelenítően ráncolja a szemöldökét és kicsit közelebb húzva magához alaposan végigmér tetőtől talpig. Nem azzal a tipikus vággyal teli tekintettel néz, mint a többi férfi aki rámpillant. Nem, Ő pont úgy néz, mint ahogyan kiskoromban az apukám nézett rám amikor megsérültem vagy, mint ahogyan Chris szokott rámnézni ha tudja, hogy valami nagyon bánt.
Újra a szemembe nézett és most már határozottan ijedtnek láttam.
 - Jól vagy? Mi történt?
Attól ahogyan az előbb rámnézett, a puha tenyerétől a vállamon és az illatától ami teljesen eltöltötte az orromat és a fejemet,  szó szerint megszédültem egy pillanatra.
 - Katy! - nézett rám sürgetően.
Ekkor ébredtem rá, hogy még egyetlen kérdésére sem válaszoltam. Mióta megláttam csak állok itt egyhelyben és valószínűleg olyan idiótán nézek ki, mint amilyen idiótának is érzem magam.
 - Szia. - böktem ki nagy nehezen és szinte rögtön meg is bántam. Szia? Ennyit tudsz Katy? Komolyan? Szia? - Bulizni voltunk Lizzivel csak nagyon haza akartam már menni. - folytattam gyorsan, remélve, hogy nem veszi észre mekkora hülyét csináltam magamból az előbb.
 Halvány mosolyából ítélve nem nézett komplett idiótának. - Értem. De miért indultál haza gyalog, - kétkedve néz körbe - ezen a környéken?
Csak megráztam a fejem és megvontam a vállam de értetlen tekintetéből ítélve nem értette mit akarok mondni.
 - Hosszú. - ráztam meg a fejem.
Ugyanazzal a szemöldökráncolással nézett rám, mint amivel kiszált az autójából, majd látva a reszketésemet szorosabbra húzta rajtam a pulcsiját. - Megengeded, hogy haza vigyelek?
Idióta vigyoromat semmi sem leplezte jobban hosszú szőkés tincseimnél. - Igen. Köszönöm.
Finoman a hátamra téve a tenyerét terelgetett a kocsihoz, majd kinyitotta nekem az ajtót. Becsusszantam az anyósülésre és nagyot szippantottam abból a finom illatból ami az utastérben terjengett. Ő is beszállt mellém és egy kedves mosoly után beindította az autót.
 - Hol laksz? - kérdezte.
Pillantásától teljesen zavarban megadtam neki a címet. Az elsuhanó utcákat néztem és azon gondolkoztam, hogyan kezdjek bele. Amikor legutóbb találkoztunk egy pofon kséretében hagytam ott a saját buliján. Kissé ideges voltam, attól, hogy karnyújtásnyira ül tőlem, ráadásul éppen ő segít nekem.
 - Nagyon sajnálom! - hadartam el és ránéztem. Egy gyors pillantás, barna villanás jelezte, hogy figyel rám így folytattam.- Hidd el, hogy nem akartalak megbántani, én csak nagyon megijedtem mert még sosem...
Olyan ilyedten nézett rám, hogy elakadtak a szavaim.
 - Katy! - szörnyülködve rázta a fejét. - Ne mond ezt! Jézusom!
Vissza nézett az útra és lassítani kezdett. A járda mellé kormányozta az autót majd megállt. Hagyta, hogy üresben járjon a motor aztán felém fordult, tekintetében még mindig azzal a rémült hitetlenkedéssel.  Egy pillanatig tisztán látszott az arcán mennyire gyötrődik, nem talált szavakat.
 - Mi a baj? - suttogtam bele a levegőbe, nem mertem ennél hangosabban beszélni, féltem, hogy mégjobban megbántom azzal amit mondok, habár fogalmam sincs mitől lett hirtelen ilyen.
Nagyot sóhajtott és a tenyerébe temette az arcát.
 - Kérlek ne mond, hogy az volt az első csókod! - hadarta el és nagyon úgy hangzott, mintha félne a válaszomtól.
 - Nem! - vágtam rá, talán túlságosan is gyorsan, de a hangomban csengő döbbenet minden kétséget felül írt, mert megkönnyebbült arckifelyezéssel emelte fel a fejét.
Megbántottam néztem rá. Mi baja lenne azzal, ha tőle kaptam volna az első csókom? 
Az arcomra lehetett írva mit gondolok, mert azonnal mentegetőzni kezdett.
 - Ne haragudj, nem akartalak megsérteni! Csak tudod... - Megint egy gondterhelt sóhaj és az a tanácstalan pillantás. - Borzasztó bűntudatom lenne, ha így kaptad volna meg életed első csókját. - fintorogva megrázta a fejét. - Nem mintha nem lenne már így is.
 - Bűntudatod van? - kérdeztem hitetlenkedve. - Neked? Nekem kellene rosszul éreznem magam azért amit veled tettem.
 - Mit tettél velem? - Keserű mosollyal az arcán nézett rám. - Nem hagytad, hogy egy részeg barom büntetlenül megcsókoljon.  Nekem kell bocsánatot kérnem amiért letámadtalak.
 - Dehát én is akartam. - amint leesett mit mondtam rögtön meg is bántam.
Riadtan néztem Liamre de ő nem nevetett ki ahogy vártam, nem is kezdett el kiabálni velem,  még csak nem is látszott dühösnek. Felém fordult, és egy apró szomorú kis mosollyal az arcán ennyit mondott:  - Tudom.
 - Tudod? - suttogtam.
Bólintott. - Láttam a szemedben.
Meglepetten pislogtam. Ha tudja, miért nem dühös rám? Hiszen megütöttem. Megaláztam a barátai előtt.
Már éppen kinyitottam a számat, hogy hangot adjak a kételyeimnek amikor olyan történt amire egyáltalán nem számítottam. Elnevette magát.
 - Mi az? - kérdeztem bosszúsan.
Most miért nevet ki? Én is kinevethetném a béna... Béna haja miatt. (Csodálatos haja van.)
 - Olyan aranyos vagy! - nézett rám, még mindig nevetve.
Ez az egyszerű kis momdat meglepett és teljesen zavarba hozott. Éreztem amint felforrósodik az arcom így a megszokott taktikát alkalmazva kissé lehajtottam a fejem és hagytam, hogy hosszú szőkés tincseim eltakarják az árulkodóan vöröslő területet.
 - Miért nem haragszol? - kérdeztem, erősen remélve, hogy abba hagyja végre a röhögést.
De Ő csak megrázza a fejét továbbra is olyan idegesítően és mégis annyira édesen nevetve majd elindítja elindítja az autót. 
 - Kat, ennél tisztábban nem tudom elmondani neked. - mondja továbbra is mosolyogva és rámnéz. És Édes Istenem hogy tud nézni! - Én voltam a barom. 
Biztos voltam benne, hogy még mindig teljesen vörös a fejem így csak bólintottam és az ablak felé fordulva néztem az elsuhanó tájat. 
Olyan csendes volt minden... 
Még...

  

Ötödik fejezet ~ Sajnálom ~

Overdose

Sziasztok!

Kérlek nézzétek el nekem, hogy ilyen rövid ez a rész, most nagyon sok minden felgyülemlett az életemben, nem kifogás de nyilván nektek is vannak olyan időszakok az életetekben, amikor konkrétan semmire nincs időtök.Kárpótlásul péntekig össze hozok nektek még egy részt. Kivételes eset, egyébként minden szerdán fogok frissíteni. 
Jó olvasást! 

A 

Kathleen Lindsey Holmes

"Nincs már alkalom,

elfeledett emlékekre.

Nincs már idő,

elpazarolt évekre."

Semmire sem vágyom jobban mint egy jó meleg fürdőre és némi kajára, ám ez a vágyam beteljesületlen marad, ugyanis mielőtt felmehetnék a szobámba Chris elkapja a karomat, és kissé ideges pillantással néz rám.

-Mi volt ez az egész?

Nagyot sóhajtva húzom ki a karom a szorításából, semmi kedvem nincs erről beszélni, így is éppen elég megalázó volt ez az egész helyzet.-Semmiség.

Az egyik vastag szemöldök megemelkedik, és Chris az állam alá nyúlva emeli fel a fejem, hogy a szemembe nézhessen.

-Ha semmiség miért sírtál?-kérdezi lágy hangon.

Óriási gombóc gyűlik a torkomba, a szemem szúrják a könnyek és újra elönt az az érzés, ami akkor ért, mikor ellöktem magamtól Liamet, aztán minden szempár rám szegeződött.

-Jaj Katy!-húz magához finoman a bátyám.

Beletemetem az arcom a szürke pulcsijába, és a könnyeimet visszanyelve ölelem át. Finoman simogatja a hátam, és biztosít arról, hogy bármikor nagyon szívesen meghallgat, de én jelen pillanatban képtelen vagyok a kommunikációra. Bármennyire is nem szeretném, egy makacs könnycsepp legurul az arcomon, és mielőtt még beszívhatná Chris pulcsija gyorsan letörlöm.

-Figyelj.-tol el egy kicsit magától a vállamnál fogva.- Csinálok kakaót és megbeszéljük, oké?

Visszamosolygok rá, és bólintok, mire még egyszer, utoljára magához szorít.

Letelepedek a kanapéra, és amíg ő a finom italunkkal foglalatoskodik a konyhában előveszem az apró, mályva szín táskámból a mobilom. és tárcsázok.

Két csörgés után fel is veszik, arra számítok, hogy a háttérben majd meghallom az őrült hangos zenét, de bárhol is van Brooklyn, ott csend van.
-Szia.

-Szia.-motyogom vissza.-Ne haragudj, hogy hívtalak, nem akarom még inkább tönkretenni az estédet, csak szerettem volna bocsánatot kérni amiatt a borzalmas jelenet miatt, amit lerendeztem, nem akartam elcseszni az estéd, ne haragudj. Tényleg nagyon sajnálom, ha...

-Kathleen!-szakít félbe Brook komoly hangon.-Akitől itt bocsánatot kell kérned, az nem én vagyok. 

Hangosan felnyögök, ha Brooklyn ilyen komolyan beszél akkor tényleg rendesen elronthattam a dolgokat. Nem mintha ezt nem tudnám magamtól is...

Szégyelltem magam amiatt a pofon miatt, nem akartam bántani Liamet, egyszerűen csak elragadtak az érzések. Kyle és az a rég elfeledett első csók...még mindig fáj és nem hiszem, hogy valaha el fogom felejteni.

-Beszélek majd vele.-suttogom magam elé.

-Helyes.-válaszol barátnőm.-Viszont most elköszönök, hulla fáradt vagyok.

-Rendben, majd beszélünk.

-Ugorj be holnap egy kávéra.-kér még halkan, aztán elköszönünk és bontom a vonalat.

Egy fáradt sóhaj után úgy döntök, jobb, ha minél hamarabb túlesek a beszélgetésen  a bátyámmal, így felállva a konyhába indulok. Chris éppen kakaóport szór két bögrébe, mikor meglát felemeli a fejét, és szomorúan rám mosolyog.- Jobban vagy egy kicsit?

Bólintok, bár úgy érzem, egyre rosszabb ez az egész, most még Brooklyn is berágott rám.

Kihúzom az egyik széket és leülök az asztalhoz, a bátyám leül mellém és felém nyújtja a Minnie egeres bögrém, benne egy kiskanállal. Elfogadom és amíg a meleg tejben próbálom felkavarni a barna port azon gondolkozom, hogyan kezdjek hozzá. Christian nem szakít meg ebben, csak a kakaóját kortyolgatva várja, hogy beszélni kezdjek.

-Én...-kezdek hozzá, azonban egy sóhaj és némi kakaó után félbehagyom a mondatot.

Még mindig nem tudom, hogyan mondjam el neki. Felpillantottam a bögrémről, még mindig csak figyelt azzal a tipikus nagy testvér pillantásával.

-Megcsókolt.-szakadt ki belőlem, mire rögtön elborult a tekintete.-De én is akartam.-folytattam gyorsan mielőtt még rossz következtetésre jutva úgy döntene, hogy visszamegy, és letépi Liam fejét.- Csak...

Újra csak lehajtom a fejem és hagyom, hogy a világosbarna tincsek eltakarják az arcom.

-Eszedbe jutott Kyle.-olyan mindentudóan mosolyog rám, hogy csak bólintani tudok.

Közelebb hajol, az asztalon fekvő kezemre teszi a kezét és halkan, együttérző hangon szól hozzám.-Katy, Kyle szörnyű ember, de tudnod kell, hogy nem minden fiú ilyen.

Nyelni próbálok, de a torkomban lévő gombóc akadályoz ebben.

-Muszáj esélyt adnod másnak.-folytatja.- Nem hagyhatod, hogy a múltad befolyással legyen a jelenedre vagy a jövődre.

Tudtam, hogy igaza van, de ez nehéz, nagyon nehéz, ha az embert évekig terrorizálja az, akit a világon a legjobban szeret... Nos, azt nem heveri ki egyhamar.

-Gondolkozz ezen egy picit.-simítja meg az arcom kedvesen, aztán feláll és kisétál.

Én pedig megfogadva a tanácsát egészen addig ülök ott, és gondolkozom, amíg el nem fogy a kakaóm, akkor aztán felmegyek az emeletre, és fáradtan nyitok be a szobámba. Elkezdem lehámozni magamról a ruhám, amikor észre veszem, hogy még mindig Gigiét viselem, és ugyanebben a pillanatban ugrik be, hogy az enyémet viszont otthagytam.

Most már muszáj lesz legalább Gigivel beszélnem.

A fekete szatént bedobom a mosógépbe, és némi mosószer után elindítom a gépet, hogy holnap tisztán adhassam vissza Giginek, aztán kontyba fogom kócos barna hajam, és beállok a zuhany alá. Hagyom, hogy a meleg víz ellazítsa fáradt izmaim, bedörzsölöm a kedvenc krémtusfürdőmmel a bőröm, aztán amíg hagyom, hogy a víz lemossa rólam a habot lehunyom a szemem. Újra Liamet látom lehunyt szemhéjaim alatt, az arcát, amikor tenyerem izmos mellkasára szorítva ellöktem magamtól, aztán amikor rákiabáltam... Magam előtt láttam a vörös folttal az arcán, amit az én tenyerem okozott, még sosem ütöttem meg senkit...

Borzasztó bűntudat öntött el. Hogyan tehettem ezt? Megaláztam.

Az előbb visszatartott könnyek most kétszeres erővel törnek rám, és térdre rogyva zokogni kezdek, a hangomat elnyomja a fentről lezúduló víz csobogása, a térdemet a mellkasomhoz húzva temetem a tenyerembe az arcom.

Szörnyű ember vagyok.

~°~°~

Olyan fáradt voltam az esti sírásroham miatt, hogy reggel nem hallottam meg az ébresztőórám csörgését. Chris ébresztett tíz perccel később, így már nem volt időm semmire, rohannom kellet. Kapkodva készülődtem, a hajam csak kifésültem, és mivel elaludtam a jobb oldalon, egy laza kontyba kötöttem a fejem tetejére. Felkaptam egy világos farmert és egy bordó "I am a CAT" feliratú felsőt és már rohantam is a garázsba, ahol a bátyám már az autójában ülve várt.

-Jó reggelt!-pattantam be mellé zihálva a rohanás miatt, és azt hiszem kicsit le is izzadtam.

Chris csak morgott valamit az orra alatt, amit köszönésnek vettem. Elindultunk, és én rögtön előrehajoltam a rádióhoz, kapcsolgattam egy darabig, aztán az egyik adón meghallottam az egyik kedvenc számom. Szélesen vigyorogva dőltem hátra újra és rögtön énekelni is kezdtem a Sax-et.

Kivételesen a bátyám is élvezte a zenét, és amikor a suli előtt kiszálltam még utánam is kiáltotta, hogy "play that sax". Nevettem, aztán kinyújtottam rá a nyelvem. Elhajtott, én pedig most már kissé idegesen siettem be a suliba. Chris csoda roncsának, bocsánat, autójának köszönhetően még éppen idejében léptem be a terembe, volt pár perc csengőig.

Lisa már ott ült a megszokott helyünkön, a középső padsor utolsó padjában, leültem mellé és előkaptam az irodalom tankönyvem.

-Kat, de jó, hogy itt vagy!-fordult felém rögtön lelkesen. Elisa tipikusan az az ember volt, akit már korán reggel sem lehet lecsapni, csak úgy izzik az energiától.

-Neked is szia.-ásítok.
-Fhuj, legalább tedd a kezed a szád elé.-fintorog rám.
-Bocs.

A padra könyökölve kinyitom a fejem, és átolvasom az előző órai anyagot.

-Szóval?-ragadja meg izgatottan a karom Lisa.
Kérdőn vonom fel a szemöldököm mire csak egy szemforgatást kapok válaszul.-Milyen volt a buli?

Erre a kérdésre idegesen szorul össze a gyomrom, újra eszembe jut Liam döbbent,fájdalmas arca, és könny szökik a szemembe. Barátnőm ijedten kapja a szája elé a kezét.

-Ennyire szörnyű?

Megrázom a fejem, és visszanyelem a könnyeim.-Nem akarok beszélni róla.

Elisa tőle szokatlan módon csak bólintva annyiban hagyja a dolgot, én pedig bármennyire is próbálok a továbbiakban odafigyelni, délutánra semmit sem tudnék felidézni abból, ami elhangzott a tanórákon.

Egyetlen egy dologra tudok gondolni, és annak a dolognak neve is van.

Liam